Projektek

EWOCA Tábor “flashback”

A Szubjektív Értékek Alapítvány és lelkes fiataljai 2016. július 25 és augusztus 7. között két fantasztikus hetet töltöttek el a bosznia-hercegovinai Dubicába az idei EWOCA tábor keretében. Az alapítvány tavaly Gömörszőlősön adott otthont a tábornak, idén pedig a bosnyák Putevi Mira szervezet és a helyi ifjúsági központ közösen láttak vendégül minket illetve a német Jugendakademie Walberberg csapa... »

Felhívás Ifjúsági aktivista képzésre Litvániában

A Szubjektív Értékek Alapítvány 18-25 év közötti fiatalokat keres litvániai ifjúsági csereprogramra. Az októberi táborra azokat a fiatalokat várjuk, akik érdeklődnek a társadalmi aktivizmus iránt és szeretnének többet megtudni annak helyi, nemzeti és nemzetközi szinten való működéséről. A Partnerség az Erasmus + támogatásával a No Hate Speech Mozgalom  www.nohatespeechmozgalom keretében történik. ... »

Részvételi lehetőség az EWOCA nemzetközi nyári táborában fiatalok számára

  16-21 éves fiatalok jelentkezését várjuk az EWOCA 2016. július 25. és augusztus 7. között, Dubica-ban (Bosznia-Hercegovina) zajló nyári táborába. Az évente megrendezésre kerülő tábor magyar, német és bosnyák fiatalok együttes részvételével zajlik, minden országból 1-1 csoportvezető koordinálásával. Az idei táborban résztvevők küldetése egy használaton kívüli terület parkosítása és közösségi... »

“Szelíd szavakkal a gyűlölet ellen” képzési sorozatot szervezett a Szubjektív

  A „Szelíd szavakkal a gyűlölet ellen – Online gyűlöletbeszéd elleni nemformális nevelési program kidolgozása fiatalok és oktatási szakemberek számára” a Reményt a Gyermekeknek Közhasznú Egyesület és a Szubjektív Értékek Alapítványkonzorciumban megvalósuló, Norvég Civil Támogatási Alap által támogatott projektje. A PROJEKTRŐL: A Szelíd Szavakkal a gyűlölet ellen projekt célja az intern... »

NO HATE No Hatespeech tréning kurzus Írországban

  A 2015. évi No Hate Mozgalom tréningje Cavanban, a Saunderson kastély közelében, Írországban zajlott. A Saunderson kastély Cserkész Centruma adott otthont egy hétre, november 15-től 22-ig a 15 országból érkező 40 aktivistának. Az idei tréning fő témája a gyűlöletbeszéd elleni küzdelem volt természetesen, mind az online, mind a valós világban. A munkánkat megkönnyítsük és szűkítsük ezt a tág... »

Munkám gyümölcse – fenntathatósági program fiataloknak

Véget ért a Gömörszőlősön megtartott kéthetes ifjúsági csereprogramunk, melyen 21 magyar, bosnyák és német hátrányos helyzetű és orientációs problémával küzdő fiatal vett részt. Ahogyan az EU országaiban, úgy Magyarországon is súlyos probléma a fiatalokat érintő munkanélküliség. Minden negyedik 25 év alatti fiatal küzd nehézségekkel a munkaerőpiacon. A jelenség különösen súlyos problémát okoz a ko... »

Résztvevőket keresünk fenntarthatóságról szóló ifjúsági csereprogramunkra

A programba olyan 15-23 éves hátrányos helyzetű fiatalok jelentkezését várjuk (korai iskolaelhagyók, alulképzettek, figyelem, mozgás és tanulási zavarral küzdők, munkanélküliek, szociális problémákkal küzdők, gyermekotthonban élők, stb.), akik érdeklődnek a téma iránt és akik még nem vettek részt hasonló nemzetközi projektben. A program helyszíne: Gömörszőlős. A program időpontja: 2015. július 27.... »

Felhívás – Saját Erőből 2.0

Felhívás – Saját Erőből 2.0

A Szubjektív Értékek Alapítvány elindítja a Saját Erőből projekt folytatását melynek célja a Magyarországon élő EU-n kívüli migránsok integrációja és a munkaerőpiacra való segítésére, saját ötleteik vállalkozásokká alakításával vagy létező üzleteik fejlesztésével. A projektben olyan fiatal bevándorlókat keresünk, akiknek vannak konkrét ötleteik és saját vállalkozást indítanának. »

Képzési program az egyenlő bánásmódért

Képzési program az egyenlő bánásmódért

Interaktív foglalkozásokat indítunközépiskolásoknak a „Képzési program az egyenlő bánásmódért” projekt keretében. A képzés szakmai hátterét az interkulturális- és drámapedagógiai módszerek alkotják: aktív részvétel, élmény- és gyakorlat központúság, kreatív problémamegoldás. A képzés célja: A foglalkozások célja a hátrányos megkülönböztetéssel, sztereotípiákkal, előítéletekkel kapcsolatos problémá... »